Hittan a gyakorlatban

"Hittanórát tartok, hogy csináljam?!?" avagy római katolikus hittanórák elméletből gyakorlatba való átültetése :)

A kereszténység válasza az emberiség nagy kérdéseire – 12. osztály (17-18 éves) kat.isk. 2009. november 3.


Teremtés: Az ember az egyetlen olyan létező a földön, amely képes arra, hogy felismerje és (viszont) szeresse teremtőjét.

Fontos, hogy Isten szeretett minket először, mi csak viszont szeretjük őt.

– első szeretetgesztusa a világ megteremtése volt

– Megjelenik Ábrahámnak, ígéretet ad neki (ezzel ő szoros kapcsolatba kerül Istennel)

Mózesen keresztül mélyíti a „barátságot” (szövetségkötés)

próféták, akik ezt a szövetséget már mint házassági szerződést értelmeztek

Jézus megszületik, a világra jön emberként

meghal értünk a kereszten, etalonná lesz számunkra

feltámadJ! ebből az örömhírből születik meg az egyház

 

Fontos még: a teremtés nemcsak a világ teremtésében nyilvánul tehát meg. Nem is csak a felsoroltakban, hanem a világot Isten minden pillanatban teremti, egyfajta fenntartó teremtéssel (= ha nem teremtené, ha nem tartaná fenn, akkor abban a pillanatban megszűnne)

 

 

Gondviselés: tulajdonképpen a teremtésben nyilvánul meg elsősorban, abban, hogy teremtve lettünk, és hogy fenn vagyunk tartva. Másrészt:

Def: A gondviselés Isten teremtő akarata, amellyel az általa teremtett világot (vele együtt az embert) az által meghatározott célra (az üdvösségre) segíti.

Értelmezzük: nem csak annyi, hogy éppen szerencsém van valamiben (példa a nővérről és a tajkártyámról). Gondviselés így az is, ha valakivel valami rossz történik.

 

OLVASMÁNY: („Isten benn van a ringben”) Igen, Isten valóban benn van a ringben, nem kívülről kiált nekem, hogy mit kellene tennem, hanem. Valóban, kesztyűt és sisakot húzott ő is, és az én oldalamon áll. És valóban, mit nekem ellenség, ha Isten áll az én oldalamon? J A másik fél nem nyerhet, vicsorítson is bármilyen félelmetesen – ő már veszített. Ebben a sportágban azonban az ember önmagában igencsak gyér sportoló. Bármikor, amikor ütést tud mérni az ellenfelére, mindig Isten áll az ütés hátterében. És amikor nagyon meg tudja verni az ellenséget, akkor sem köszönhet semmit saját magának, csak Istennek. Amikor az ellenség félholtan fekszik a földön, nem saját erejéből győzte le – Isten adott erőt a kezébe. Saját erejéből meg sem tudná őt suhintani. Van azonban, amikor ő áll nyerésre. Hatalmasakat sóz ránk, kapunk tőle irgalmatlanul. Ha tehetné, nem kímélne minket… Úgy érezzük, szinte agyrázkódást kapunk az ütéseitől, elered az orrunk vére, és félholtan fekszünk mi is a padlón – ő pedig örvend, hisz végre megmutatta, ki az erősebb (mert valóban ő az erősebb kettőnk közül). Ilyenkor, ott a padlón fekve mégis kinyitjuk a szemünket, és Istent látjuk meg fölénk hajolni. Ott van rajt a sisak, a kesztyű, nem sérült, nem vonult ki a ringből… tehát nem érjük, mi történt: „Miért nem segítettél egy kicsit…? Ha így folytatja, halálra fog verni engem…!” panaszoljuk neki. „Ha mindig segítenék, hogy tanulnál meg te magad jól boxolni?” kérdez vissza azon a tipikus, megértő, puha hangján, és a kezét nyújtja, hogy felhúzzon. Én bele is kapaszkodom, felállok, de még mindig forog velem a világ. „Ne aggódj, tudom, meddig szabad engednem, hogy eddzen téged. Csak addig, amíg a javadra válhat, és tanulhatsz belőle, de egy pillanatig sem tovább. Gyerünk, mindent bele…!” küld bátorítva, és én ismét az ellenség felé nézek.

 

Bűn, halál, rossz, szenvedés: Miért léteznek?

Isten szabad akaratot adott nekünk. (ha nem adott volna, gépek lennénk) Így azonban lehetőségünk nyílik arra, hogy visszautasítsuk őt. Ez a bűn. Amikor az ember jobban akarja tudni a dolgokat, mint az Isten, neki aztán ne parancsoljon senki, majd ő megmutatja… (Szent Tamás: minden bűnt a gőgre vezet vissza). Felidézni: múlt órai anyag a szabadságról. (a bűn, mint a jogos kényszer elvetése, vagy a jogtalan elutasítása)

Az emberi élet ennek a küzdelme – küzdelem: sokszor úgy érezzük magunkat, mintha bilincsbe volnánk verve. Ez a bűn bilincse (= nem vagyok szabad a jóra).

Ősbűn: ősszüleinktől nem a bűnt, mint személyes cselekedetet örököltük (ez így hülyeség lett volna, nem te voltál ott, nem te szedted le a fáról a gyümölcsöt), hanem a bűn következményeit. Miért? Mert valószínűleg minket is rászedett volna a kígyó, ha nem erre, akkor másra. Mi is elesünk, nincs ember, aki bűn nélkül lenne.

 

Visszatérve: a bűn szabad akarati tettünk, Isten elutasítása (ezért a legnagyobb tragédia. Azért is a legnagyobb tragédia, mert nem tűnik tragédiának sokszor).

Tehát nem az Isten zárja ki a bűnös embert, hanem az ember saját magát zárja ki a bűn elkövetésével. Isten csak annyit tesz, hogy lefekteti a szabályokat kerek-perec: ha befogadsz engem az életedbe, üdvözülsz, ha nem, nem tudok veled mit csinálni…

Mtörv 30,15: „Nézd, ma eléd tártam az életet és a halált, az üdvösséget és a kárhozatot.” Válassz!

 

A gyakorlatban is megjelenik ez: az ember ösztönösen borzad attól a gondolattól, hogy egyszer meg fog halni, és kész, vége mindennek…

Tehát: az ember jól teszi, ha ez ellen mindenképpen védekezik. Feladatunk, hogy tegyünk meg mindent a betegség, nyomor, szenvedés megszüntetésére! (A kereszténység soha nem kereste a szenvedést, csak azt vállalta, ami rászakad! Ókeresztények: akit elfogtak a hatóságok, és vértanúként kivégezték, arra azt mondták, hogy szent, akik pedig direkt keresték a vértanúságot, arra meg azt, hogy bolond…)

Ha nem lehet elhárítani a szenvedést?

1. normális reakció: a lázadás, és az értetlenség

2. nem rekedhetünk meg ezen a szinten (pláne, hogy nem is valami kellemes érezni ezt) Fontos: ha eljutunk arra a szintre, és fel tudjuk ajánlani a szenvedéseinket Istennek, akkor tegyük meg. ismerjük fel , hogy minden szenvedésnek értelme van!

(a gondviselés miatt!)

„Isten csak azért engedi meg a rosszat, hogy azt valami nagyobb jóvá alakítsa” (Szent Ágoston)

 

Végső dolgok: Isten a világot azzal az elgondolással teremtette, hogy az majd fejlődése, kiteljesedése tetőpontján visszatér hozzá. (Bibliai utalás, amikor majd minden nemzet, akkor, stb…) Az emberi élet célja: elérni Istenhez.

A halál: a halál pillanatában elválik egymástól a test és a lélek. Ez elég rémisztő… DE:

A kereszténység nem csak a lélek hallhatatlanságába vetett hitet vallja, hanem hisz a test feltámadásában is. (Jób: ha ez a bőröm lefoszlik is rólam, testemben látom meg az Istent!)

Ezt két dolog alapozza:

1. Krisztus feltámadása

2. Az emberi természetbe oltott vágy az (örök) élet iránt – egyfajta életösztön, de azért több ennél, az örök boldogság vágya.

 

„A halál után a lélek egy átmeneti állapotba kerül, ahol várakozik a test feltámadására.” Mi a hiba a mondatban? Az idő…

A végső dolgokban a lényeg: Fel fogunk támadni! Attól függ, mire. Mienk a választás.

 

Beküldte: B. Anita, kis-tanár

Advertisements
 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s